Messer Máté

Messer Máté

Főszerkesztő

Egy 2022 júniusában publikált tanulmányban egy randomizált vizsgálat eredményeit értékelték ki, amiben a terhességi D-vitamin-pótlás hatásait vizsgálták elsősorban a gyermekek csontsűrűsége szempontjából. Azt azonban régóta tudjuk, hogy a D-vitamin hatással van az immunrendszerünk működésére, és így a bőrünk állapotára is. A kutatók ezúttal arra voltak kíváncsiak, hogy az anyák D-vitamin-pótlása hogyan befolyásolta a gyermekkori ekcéma előfordulását, ami átlagosan minden hatodik kisgyermeket érint.

A vizsgálatban több mint 700 várandós nő vett részt, akiket két csoportra osztottak. A terhesség 14. hetétől kezdve egészen a szülésük napjáig az egyik csoport tagjai napi 1000 NE D3-vitamint kaptak, míg a másik csoport tagjai placebot.

Azon gyermekek esetében, akiknek az édesanyja D3-vitamint szedett, 1 éves korukra 45%-kal alacsonyabbá vált az ekcéma előfordulása, tehát közel a felére esett ennek a kockázata. Később, 2 és 4 éves korukban a kezdeti eredmények 25%-ra csökkentek, ami arra utal, hogy a magasabb D-vitamin-szint nyújtotta védelem már tompulni kezdett, mivel a gyerekek nem kaptak vitaminpótlást.

Ezt támaszthatja alá az is, hogy azon gyermekeknél, akiket 1 hónapnál hosszabb időn keresztül szoptattak, még jelentősebben csökkent az ekcéma kockázata 1 éves korukra, összesen több mint 50%-kal. Valószínűleg a szoptatás ideje alatt a vitaminpótlásban részesülő anyák még inkább feltöltötték a gyermeküket D-vitaminnal. 

  1. El-Heis S, D'Angelo S, Curtis EM, Healy E, Moon RJ, Crozier SR, Inskip H, Cooper C, Harvey NC, Godfrey KM; MAVIDOS Trial Group. Maternal antenatal vitamin D supplementation and offspring risk of atopic eczema in the first 4 years of life: evidence from a randomized controlled trial. Br J Dermatol. 2022 Jun 28. doi: 10.1111/bjd.21721. Epub ahead of print. PMID: 35763390.

Kapcsolódó anyagok: