Messer Máté

Messer Máté

Főszerkesztő

Pár évtizede még ismert volt, hogy a vérző ínyek egyik fő kiváltó oka a túl alacsony C-vitamin-bevitel. Mára azonban ez a tudás kicsit feledésbe merült, és a modern fogorvoslás nagyrészt csak a fogmosást és fogselyemhasználatot szorgalmazza, feltételezve, hogy az emberek C-vitamin fogyasztása elegendő. 

Egy 2021-ben megjelent metaanalízis azonban más megállapításokra jutott. Összesen 15 klinikai vizsgálat és egy megfigyeléses tanulmány eredményei alapján, azok a személyek, akiknek a C-vitamin-ellátottsága alacsony volt, 50%-kal hajlamosabbá váltak a fogínyvérzésre, mint a magasabb C-vitamin-szinttel rendelkezők.  

A C-vitamin kiegészítése jelentősen csökkentette a fogínyvérzést azok esetében, akik addig kevés C-vitamint fogyasztottak, de csak jóval kevésbé, vagy egyáltalán nem használt azoknál, akik eleve sokat szedtek belőle. 

A kutatás fő szerzője szerint a javasolt napi C-vitamin mennyiséget a skorbut megelőzéséhez igazították, de a fogínyvérzés és a hasonló hajszálér problémák megelőzéséhez legalább napi 100-200 mg C-vitamin szükséges. Ha ezt valaki nem tudja fedezni az étrendje által, mindenképpen érdemes kiegészítenie, ezáltal könnyen és rendkívül olcsón megelőzhetőek C-vitamin hiányából adódó kisebb-nagyobb panaszok. 

Hujoel PP, Kato T, Hujoel IA, Hujoel MLA. Bleeding tendency and ascorbic acid requirements: systematic review and meta-analysis of clinical trials. Nutr Rev. 2021 Aug 9;79(9):964-975. doi: 10.1093/nutrit/nuaa115. PMID: 33517432. 

Kapcsolódó anyagok: