Messer Máté

Messer Máté

Főszerkesztő

Az A- és D-vitamin egyidejű pótlásáról számos tévhitet olvashatunk. Egyesek azt állítják, hogy az A-vitamin gátolja a D-vitamin pozitív hatásait, sokan pedig egyszerűen figyelmen kívül hagyják a közöttük lévő kölcsönhatást, és kizárólag a D-vitamin pótlását szorgalmazzák.  

Több kutatás is vizsgálta már a kettejük kapcsolatát; megállapították, hogy míg külön-külön fogyasztva enyhén csökkenthetik a másik vitamin szintjét, együttesen alkalmazva ez a probléma megszűnik, sőt, védenek is a másik negatív hatásaitól. Ennek köszönhetően megfelelő mennyiségű D3-vitamin mellett még jóval nagyobb mennyiségű A-vitamin sem okoz túladagolást.(1) Ugyanez igaz fordítva is: az A-vitamin megfelelő bevitele esetén a szükségesnél nagyobb mennyiségű D3-vitamin sem fokozza a meszesedést.(2)  

Számos pozitív hatásukat mi sem bizonyítja jobban, mint egy újabb vizsgálat nemrég megjelent eredményei. 

Együtt a leghatásosabb a stroke kockázata ellen

Egy 2020-ban publikált kutatás az A- és D3-vitamin hatásait vizsgálta a stroke kockázata szempontjából.(3) Összesen 4 csoportot vizsgáltak: az egyik csoport csak A-vitamint kapott, a másik csak D3-vitamint, a harmadik mindkettőt, a negyedik csoport pedig egyiket sem. A kutatók elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy a különböző terápiák milyen módon befolyásolják a stroke kockázatát, de egyúttal azt is vizsgálták, hogy a résztvevők A- és D-vitamin értékei hogyan változnak a kiegészítések hatására. 

Milyen mennyiségben? 

A különböző csoportok mind 50 ezer nemzetközi egység A- és/vagy D3-vitamint kaptak hetente egy alkalommal. Azok, akik egyaránt pótoltak A- és D3-vitamint, a kettőt azonos időpontban, együtt kapták meg. Kivéve persze a kontroll csoport tagjait, akik mindeközben csak placebot szedtek. A három hónapig tartó kutatás kezdetén, majd a végén is megvizsgálták a résztvevők A-vitamin, D-vitamin, illetve a szervezetükben lévő gyulladás szintjét, majd egy speciális teszt segítségével felmérték a stroke kockázatukat is. 

A kísérlet eredményei 

Az A-vitamin egyedüli kiegészítése csökkentette a szervezet D-vitamin szintjét, ahogyan a D3-vitamin önmagában szedve szintén alacsonyabb A-vitamin-szinthez vezetett. Na de most jön a kutatás lényeges része: az A- és D3-vitamin együttes fogyasztása jobban növelte mind az A-vitamin, mind a D-vitamin szintjét, mint ugyanakkora dózis külön-külön szedve.  

A D-vitamin kiegészítése A-vitaminnal kombinálva háromszor olyan hatásos volt a vérszint növelésében, mint a D-vitamin fogyasztása önmagában. Szó sincs arról, hogy akadályoznák egymás hatását, vagy arról, hogy az A-vitamin csökkentené a D-vitamin szintjét. Épp ellenkezőleg: a kettő kombinált szedése negyedére csökkentette a gyulladást és felére a stroke kockázatát a kontroll csoporthoz képest.

Mitől ilyen hatásosak közösen?  

Az A- és a D-vitamin is rendkívül fontos az immunrendszerünk számára. Több különböző módon segítik a védekezéshez szükséges fehérvérsejtek termelődését és azok működését, emellett gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatásúak is.(4,5) Mindkettő vitamin hiánya megfigyelhető több krónikus betegség esetén, az A-vitaminé pedig a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát is növeli.(6,7)  

Az A-vitamin és D3-vitamin több vizsgálat szerint is fokozza a másik hatását, ha pedig valamelyikből hiány áll fent, akkor a másik sem működik olyan hatékonyan.(3,8,9) Az A-vitamin szükséges ahhoz, hogy aktiválja a D-vitamint, és együtt jóval hatékonyabban csökkentik a gyulladást, illetve védik a szervezetet a szabadgyökök okozta oxidatív stresszel szemben.

Ez a kutatás is egyértelműen cáfolja azt az általánosan elterjedt tévhitet, hogy az A-vitamin pótlása bármilyen negatív hatással lenne a D-vitamin-szintünkre. A kettő kombinációja növelte leginkább a vitaminszintet, és csökkentette leghatásosabban a stroke kockázatát. 

  1. Myhre AM, Carlsen MH, Bøhn SK, Wold HL, Laake P, Blomhoff R. Water-miscible, emulsified, and solid forms of retinol supplements are more toxic than oil-based preparations. Am J Clin Nutr. 2003 Dec;78(6):1152-9. doi: 10.1093/ajcn/78.6.1152. PMID: 14668278. 

  2. Fu X, Wang XD, Mernitz H, Wallin R, Shea MK, Booth SL. 9-Cis retinoic acid reduces 1alpha,25-dihydroxycholecalciferol-induced renal calcification by altering vitamin K-dependent gamma-carboxylation of matrix gamma-carboxyglutamic acid protein in A/J male mice. J Nutr. 2008 Dec;138(12):2337-41. doi: 10.3945/jn.108.093724. PMID: 19022954. 

  3. Kadri A, Sjahrir H, Juwita Sembiring R, Ichwan M. Combination of vitamin A and D supplementation for ischemic stroke: effects on interleukin-1ß and clinical outcome. Med Glas (Zenica). 2020 Aug 1;17(2):425-432. doi: 10.17392/1137-20. PMID: 32567290. 

  4. Muscogiuri G, Annweiler C, Duval G, Karras S, Tirabassi G, Salvio G, Balercia G, Kimball S, Kotsa K, Mascitelli L, Bhattoa HP, Colao A. Vitamin D and cardiovascular disease: From atherosclerosis to myocardial infarction and stroke. Int J Cardiol. 2017 Mar 1;230:577-584. doi: 10.1016/j.ijcard.2016.12.053. Epub 2016 Dec 26. PMID: 28043680. 

  5. Huang Z, Liu Y, Qi G, Brand D, Zheng SG. Role of Vitamin A in the Immune System. J Clin Med. 2018 Sep 6;7(9):258. doi: 10.3390/jcm7090258. PMID: 30200565; PMCID: PMC6162863. 

  6. Wang H, Chen W, Li D, Yin X, Zhang X, Olsen N, Zheng SG. Vitamin D and Chronic Diseases. Aging Dis. 2017 May 2;8(3):346-353. doi: 10.14336/AD.2016.1021. PMID: 28580189; PMCID: PMC5440113. 

  7. Min KB, Min JY. Relation of serum vitamin A levels to all-cause and cause-specific mortality among older adults in the NHANES III population. Nutr Metab Cardiovasc Dis. 2014 Nov;24(11):1197-203. doi: 10.1016/j.numecd.2014.06.004. Epub 2014 Jun 27. PMID: 25149896. 

  8. Lin LM, Peng F, Liu YP, Chai DJ, Ning RB, Xu CS, Lin JX. Coadministration of VDR and RXR agonists synergistically alleviates atherosclerosis through inhibition of oxidative stress: An in vivo and in vitro study. Atherosclerosis. 2016 Aug;251:273-281. doi: 10.1016/j.atherosclerosis.2016.06.005. Epub 2016 Jun 3. PMID: 27428295. 

  9. Anand PK, Kaul D, Sharma M. Synergistic action of vitamin D and retinoic acid restricts invasion of macrophages by pathogenic mycobacteria. J Microbiol Immunol Infect. 2008 Feb;41(1):17-25. PMID: 18327422. 

Kapcsolódó anyagok: